Az istenek hírnökei.

 

Így hívták a szikaszarvasokat és őzeket, akik alig másfél évszázaddal ezelőtt még benépesítették a Nara Park területét. Ezekben az időkben turisták ezrei látogattak el évente közéjük, hogy egy kis békére leljenek a társaságukban.

 

Az szarvasokból mára egy sem maradt a park kertjei és templomai között. Azt beszélik, ahogy az emberek eltűntek a környezetükből az állatok bánatukban felvonultak a Vakakusza hegyre, hogy elsirassák őket. Nem tudom mennyi lehet igaz ebből, és mennyi csak az utolsó itt élő emberek fantáziájának a szüleménye. Egy dolog azonban biztos: miután két héttel ezelőtt, 2173 március 17-én, 119 éves korában, Csennaiban elhunyt Jyeshtha AAyush Gupta, Nara egykor nyüzsgő parkjában élő hikikomori, Saigo Notoko lett a Föld utolsó élő embere.

 

Az interjú létrejöttét több tényező is nehezítette és ezek közül csak az egyik volt Saigo híresen visszavonult életvitele. Gupta nagyvilági összejövetelei mellett, amelyeken rossz nyelvek szerint már csak testben vett részt, a közvélemény könnyen hajlamos volt megfeledkezni a Japán egykoron első igazi fővárosában élő Saigoról, aki soha, egyetlen interjút sem adott korábban és életének részleteiről sem sokat lehetett tudni - ellentétben Guptával, aki utolsó negyven évét reflektorfényben töltötte. Hogy most mi változott, arról csak sejtésekkel rendelkeztem, amikor megérkeztem a botanikuskert fái között megbúvó kicsiny, ívelt cseréptetős házikóhoz.

 

Az apám és a nagyapám sosem fogadott volna újságírót az otthonában. Vendégeket sem gyakran, túl büszkék voltak hozzá. Akkoriban a világ évről-évre egy kisebbé, szűkösebbé vált.. A talpalatnyi lakásokban, ahol ők éltek, jó szívvel csak megpihenni tértek be egy átdolgozott nap után. Amikor úgy érezték, hogy ideje másokkal megosztani az idejüket, étterembe mentek, vagy azokba az éneklő bárokba, amit maguk már nemigen ismernek. Shin nagybácsi meresztené a szemeit, ha látná, hogy maga itt ül azon a tatamin, amin a családon kívül más igen ritkán foglalt helyet.

Most pedig mégis hova mehetnénk? 

 

Amikor a barátaimnak meséltem, kivel fogok beszélgetni, több jó éttermet is ajánlottak a környéken. Innen tíz perc sétára a Hiraso-ban isteni fugut készítenek
 

Máris megmérgezne? Talán az lenne a legjobb. [Elgondolkodik.]  Negyven évvel ezelőtt még bejártam a városba. Látni akartam, hányan maradtunk. Melyik épületekben dolgoznak még emberek, működnek-e kávézók, benzinkutak, könyvesboltok? Kinn van-e még Hina kun a zöldségeivel a sanjo dori-i ESP névtelen sikátora előtt? Járnak-e még a vasúti sín melletti Coin Mosodába? És a híd alatti parkolóban egymást érik az autók, vagy azt sem venné észre senki, ha valaki keresztbe parkolna a SUV-jával? Építkeznek még, vagy már minden kivitelező a maguk átalakításait végzi? Tartanak hangversenyeket a centennáriumban? Hallgatnak maguk zenét?

 

Olvasunk és hallgatunk zenét is…

© 2020 Szőke-Kiss Márton